Az alábbi táblázat alapján készítsen PDF állományba A4-es lapra heti naptárat, mely
kinyomtatás után lehetővé teszi használója számára, hogy papír-ceruza módszerrel
tudjon benne eseményeket, feladatokat tervezni, ütemezni a következő időszak napjaira.
okt
7
hétfő
okt
8
kedd
okt
9
szerda
okt
10
csütörtök
okt
11
péntek
okt
12
szombat
okt
13
vasárnap
Készítsen a megvalósításhoz egy felületet, ahol ki lehet választani, hogy melyik
héthez készüljön el a heti tervező naptár. A választható lehetőségek közül az első
a mindenkori aktuális hét legyen, és ezen kívül még négy soron következő hét
szerepeljen az opciók között. A választási lehetőségeket biztosíthatja
legördülő listával (SELECT elemmel)
radio gombos megoldással
vagy akár egyszerű szöveges linkekkel is
például az alábbiak szerint:
Segítség a megvalósításhoz
1.
A PDF állományok PHP-val történő készítéséhez érdemes áttekinteni az ehhez kapcsolódó
mintafeladatot.
2.
Ahhoz, hogy a dátumokkal való számolás gördülékeny legyen, és ne okozzanak nehezséget az év-,
illetve hónapfordulók, valamint a hónapok különböző hosszúsága, a dátumokat, vagyis az időt
nem napokban, hanem másodperc-alapon célszerű kezelni. Ez azt jelenti, hogy ne kizárólag a
date()
függvénnyel dolgozzon, hanem a
time()
lehetőségeiben is gondolkozzon!
Továbbá ne felejtse el használni a korábbi példák kínálta lehetőségeket sem: