Jegyzet
Mint ahogyan azt a
Motiváció című lapon is olvashattuk a
100 motiváló gondolat 38. sorszáma alatt,
"Semmi nem változtatja meg jobban az életünket,
mint az önmagunknak feltett kérdések."
Éppen ezért ezen az oldalon most 100 olyan kérdés található, amit senki nem válaszol meg helyettünk:
a magunk válaszait magunknak kell megfogalmazni.
Miért lehet fontos mindez?
Két másik gondolat szerint
"A boldogsághoz vezető legrövidebb út az önismeret."
illetve
"A boldogság nem a dolgok természetében,
hanem az emberek gondolkodásában lakik."
A sikereinknek, a boldogságunk leggyakrabban valóban az szab korlátot, hogy nem ismerjük önmagunkat,
nem ismerjük a saját céljainkat - és ami talán még ennél is súlyosabb: nem is tudjuk, hogy hogyan induljunk
el ezek megismerésének irányába.
Az alábbi dokumentumban szereplő 100 kérdés éppen e tekintetben lehet eszköz. Olyan kérdésekkel szembesít,
ami segíthet megismerni önmagunkat, segíthet megfogalmazni a céljainkat, és ezen keresztül utat mutathat
egy boldogabb életszakasz irányába - mind szakmailag, mind a magánéletben.