Admin
Kovács László Bálint informatika tanár, pedagógiai értékelési szakértő, webfejlesztő, az infojegyzet.hu létrehozója és írója. Pályáját a (jelenlegi nevén)
Weiss Manfréd Technikumban kezdte - azóta is ott tanít, főként a szakképzésben, szoftverfejlesztőket.
Bő két évtizedes tanítási élményei alapján próbál e weboldal keretében közzétenni használható oktatási segédleteket, példákat és feladatokat tanulók és kollégák számára.
Fontos hitvallásának tartja, hogy az informatika nem önmagában álló tudomány, hanem más egyéb ismeretek elsajátításához nyújt lehetőséget, illetve napi feladatok megoldásának megkönnyítését kell, hogy szolgálja. Ennek megfelelően az oldalon található feladatok igyekeznek nem öncélúak lenni, hanem sokkal inkább valós problémák megoldására ösztönöznek, valamint egyéb tantárgyi tudástartalom kiegészítésének lehetőségét kínálják.
A példák és feladatok értelemszerűen nemcsak iskolai környezetben használhatóak, hanem teret engednek az önálló tanulásnak, az önfejlesztésnek is. Ugyanakkor a szerző minden visszajelzést, kérdést, kritikát köszönettel vesz, hiszen ezen visszajelzések jelenthetik az oldal színvonalának megtartását, emelését.
A felhasználó eddigi hozzászólásai:
2024-05-17 15:36
/vizsgafeladatok/szoftverfejleszto-interaktiv/teszt/?tesztkod=CX1I-CNML
cjendango,
ez valóban így van: a margint (vagyis a külső margót) nem szoktuk beleszámolni egy elem szélességébe. Ennek ellenére az érintett vizsga során a 170-es értéket fogadta el a vizsgaprogram helyesnek, így mi is ezt "vittük tovább".
Szerencsésebb megfogalmazás lett volna a kérdést úgy feltenni, hogy "Milyen széles területet foglal a képernyőn..." De sajnos erre sincs ráhatásunk :/
2024-03-18 08:43
/vizsgafeladatok/szoftverfejleszto-interaktiv/teszt/
Kedves Kata,
a 2023-as vizsgák tesztkérdései jelenleg nem állnak rendelkezésünkre.
Felkészítő tanárokról a különböző magántanár-kereső oldalakon érdemes informálódni. Bár épp a tesztes vizsgára készülni célravezetőbbnek gondolom a korábbi tesztkérdések alapján "túrni" a netet, és rendszerezni az olvasott ismereteket, hiszen ebben a vizsgarészben dominánsabb a majdhogynem lexikai tudás számonkérése, sem mint a programozási készségek alkalmazása.
2023-09-03 10:53
/szakkepzes/szoftverfejleszto/
Kedves Katalin,
láttunk már ilyet :P
Mindenképpen érdemes két dolgot szem előtt tartani:
az egyik, hogy az angol csupán 1 vizsgarész a többi között, a végeredmény pedig az összes vizsgarész teljesítményéből adódik;
a másik pedig, hogy ebben a szakmában nincs olyan, hogy valaki semmit nem tud angolul, hiszen a szakmánk során angol szavak és kifejezések tucatjaival "dobálózunk" nap mint nap. Ezekről az angol kifejezésekről egészen biztosan lehet beszélgetni a vizsgán egy jó vizsgabizottsággal :)
2023-08-24 10:17
/szakkepzes/szoftverfejleszto/
Kedves laszlo_oh,
ez attól is függ, a szakmai vizsga melyik részére vonatkozik a kérdés... de a pontos válaszért a képző/vizsgaszervező intézménnyel érdemes egyeztetni, mert az ő szavuk lesz a meghatározó.
2023-05-31 20:57
/vizsgafeladatok/
Kedves Danoo,
a dolgok mai állása szerint nem szabad megosztani a mai interaktív vizsga feladatsorát :'(
"B terv"-ként az interaktív vizsga kérdéseit saját feladatokkal fogjuk a folytatásban kiegészíteni, melyek elkészítése során természetesen építünk a mai vizsga tapasztalataira is. Ugyanakkor értelemszerűen ez jóval időigényesebb munka, éppen ezért szeretnénk kérni minden érdeklődő türelmét.
2022-12-16 08:35
/vizsgafeladatok/
Kedves Sifimisi.
Ez a kérdés a 2018-'22-es, tehát még az "régi" OKJ-s rendszerben egy kicsit bonyolult: itt még az egyes vizsgatevékenységekre kapott osztályzatok súlyozott átlaga határozza meg a bizonyítványba kerülő végosztályzatot. Vagyis van 6 vizsgatevékenység (ld. táblázat), ennek megfelelően lesz 6 osztályzat, amit szintén a táblázatban jelzett súlyozás szerint átlagolnak.
Általában az egyes vizsgatevékenységeknél 40, 50, 60 és 80% az egyes osztályzatok alsó ponthatára, de azért valljuk be, pl. épp a szóbeliknél ez kissé szubjektív is lehet.
Összességében tehát csak jó közelítéssel tudom azt mondani, hogy a 4-es osztályzathoz min. 60%-ot kell teljesíteni. A súlyozásból látszik azonban, hogy a záródolgozatot érdemes nagyon jól megcsinálni, és akkor ebben az esetben a többi vizsgatevékenységnél nagyobb veszteség is beleférhet.
2022-12-03 12:39
/erettsegi/informatika-ismeretek/kozep-prog-2021okt/
Kedves Áron,
megoldásokat nem tervezünk felrakni az érettségi feladatokhoz.
Oldalunkon több leírás, és mintapélda is található, ami alapján a webszerkesztés megtanulható - ezeket érdemes használni.
Ugyanakkor ha valakinek vannak megoldásai, pl. git felületen, vagy egyéb elérhető helyen, akkor azok linkjét meg szabad írni itt hozzászólásban, pont úgy, mint ahogyan azt a korábbi OKJ feladatoknál is tették sokan. Ezek a bejegyzések nem lesznek törölve innen.
2022-10-01 09:50
/oldalterkep/
Kedves Anita!
Őszintén szólva nem. Ennek csupán az az oka, hogy sokkal munkaigényesebb volna, mint amennyi plusz eredményt hozna. Igyekeztünk az oldalt tartalmilag jól strukturáltan felépíteni, és a tartalomjegyzékkel, illetve a lapszámozással, lapozhatóvá tételével mindezt láthatóvá is tenni.
Ennek ellenére ha valami speciális szóra szeretne rákeresni, javaslom, hogy használja a google keresőjét az "infojegyzet.hu" és a keresett szó, vagy szavak kombinációjának alkalmazásával, mint keresőkifejezéssel.
2022-08-13 15:25
/szakkepzes/szoftverfejleszto/
A világot akkor gondolom jónak, ha minél több mindenre ad lehetőséget, minél többféle módon. A sok lehetőségből mindenki kiválaszthatja, ami számára a legjobbnak tűnik. Van igény a 8 hónapos gyorstalpalókra, a kétéves képzésekre, és nyilván az otthoni önálló tanulásra is, amihez valóban kiváló eszköz a youtube is, a szakmai portálok is, és a fórumok is. Mindenkinek érdemes mérlegelnie az egyes lehetőségek előnyeit, és hátrányait, és saját igényei szerint felelősséggel dönteni - adott esetben pl. olyan szerződést aláírni, amelynek feltételeit valóban meri is vállalni. Ez utóbbit egyébként is különösen fontos sikertényezőnek tartom, amit mindenképp érdemes gyakorolni, elsajátítani - általánosságban is.
Ha valaki pedig a tudatosságnak már azon a szintjén van, hogy érzi az új rendszer első vizsgájában-vizsgáiban rejlő nehézségeket, akkor javasolható a kivárás. De azt is tudom, hogy vannak, akik kifejezetten ellenszenvesnek találták a régi vizsgarendszert, és már alig várták az újat :)
2022-08-13 10:04
/szakkepzes/szoftverfejleszto/
Egyáltalán nem gondolom a kérdést hülye kérdésnek, ezt a tanfolyamokon is sokan meg szokták kérdezni.
Az ok természetesen nem szakmai, hanem pénzügyi (1), illetve piaci (2).
(1)
Nyilván egy 8 hónapos képzés olcsóbb, mint egy kétéves képzés.
Ha a képzést az állam (közvetve persze az EU) finanszírozza, akkor 8 hónap alatt kevesebb pénzből több végzett "szakembert" lehet felmutatni, tehát lehet vele "villogni", "jobban teljesít"-eni. Ennek megfelelően a vizsga is úgy van - államilag is, és intézményileg is - összeállítva, hogy 8 hónap után is át lehessen rajta menni.
Ha a képzést az egyén finanszírozza, akkor örül, hogy olcsóbbért lesz papírja - márpedig vannak bürokrata munkahelyek, ahol nem a tudást kérik, hanem a papírt.
(2)
Amíg a piaccal (vagyis a kereslettel) el lehet hitetni, 8 hónap alatt is meg lehet tanulni programozni, addig erre lesz is igény - és vannak magáncégek, akik ezt tökéletesen ki is használják, még ha tudják is, hogy ez nem igaz. Ők azzal érvelnek: nagyobb igény van a 8 hónapos képzésekre, mint a kétévesekre. És válaszként nem a tájékoztatással, felvilágosítással reagálnak, hanem kínálattal.
De hogy valami jót is mondjak azért:
8 hónap alatt ugyan valóban nem lehet megtanulni programozni (csendben jegyzem meg: igazából két év alatt sem), de a rövid idő alatt is meg lehet mutatni a teljesen kezdőknek, hogy mi is az a programozás. 8 hónap után pedig mindenki dönthet, hogy akarja a folytatást, az igazi képzést, vagy sem; illetve arról is dönthet, hogy a programozásnak mely része iránt érdeklődik igazából, vagyis mit szeretne tanulni, hiszen akkor már lesz erre is rálátása :)
2022-05-28 15:10
/vizsgafeladatok/
Tisztelt Erdős Zoltán,
nagyon szépen köszönöm. Igyekszem minél hamarabb felrakni őket az oldalra.
2022-05-21 11:51
/videotar/
Köszönöm, Violetta, ez valóban nagyon ide kívánkozó film, és nem ismertem. Fel is vettem a listába.
2022-05-15 22:08
/webszerkesztes/php/apivegpontok/
Kedves Jázmin,
köszi az észrevételt, bele is raktam a te névnapodat is :)
A szökőnapot pedig töröltem, mert végső soron valóban az van ritkábban, vagyis az a speciális eset.
2022-03-04 12:04
/webszerkesztes/php/restapi/
Kedves Szp,
mivel jelen oldal látható módon gond nélkül használja az API-t, nyilván nem az API-val van a baj. Jobb ötlet híján arra gondolok, hogy esetleg az ön fejlesztőkörnyezete blokkolhatja valahol a hozzáférést. De hogy hol és miért, ezt csak ön tudja kideríteni.
2022-02-16 18:20
/webszerkesztes/mysql/tagdij/
Kedves Ádám,
a DATEDIFF() itt biztosan nem játszik. Mindig az a legidősebb, aki legrégebben született. Teljesen mindegy, milyen dátum van ma. A LIMIT 0,1-es megoldás majdnem jó, valószínűleg csak az elírás pontosítását igényli:
SELECT nev FROM ugyfel ORDER BY szulev LIMIT 0,1
Ami még ezen kívül szóba jöhetett volna, az a MIN() függvény - de ennek használata beágyazott lekérdezést igényelne. Ilyenformán a LIMIT-es megoldás egyszerűbb.
2021-10-09 09:27
/webszerkesztes/javascript/masodfoku/
Kedves Botond!
Tulajdonképpen Önnek igaza van. Az Ön megközelítésével is megoldható a programozási feladat :)
Köszönöm a gondolatait, és elismerő véleményét is.
2021-09-22 19:06
/webszerkesztes/php/elso/
Kedves Ádám,
ha XAMPP programot használunk a kipróbáláskor, akkor valóban kellhet, mert ez a program úgy telepszik fel alapértelmezés szerint, hogy igényli a hosszú nyitó tag használatát. Ezt át lehet állítani telepítés után.
Az AppServ, és a valós szerverek jellemzően a rövid nyitó tag (short open tag) használatával is beérik.
2021-04-21 21:04
/vizsgafeladatok/
Kedves Lili10,
nagyon hálás vagyok az észrevételéért, Önnek teljesen igaza van - ezeket az időkereteket valóban cudarul elírtam.
Javítottam, és tényleg nagyon köszönöm, hogy szólt.
2021-03-01 13:17
/webszerkesztes/javascript/aranymetszes/
Tisztelt Unknown!
Szerintem meg nem volna célszerű.
Az infojegyzet.hu weboldal lapjai úgy lettek kialakítva, hogy példatárként, és feladatgyűjteményként is használható legyen az oldal. Ha minden feladatnál megtalálható lenne a megoldás, akkor csak példatár volna - ez pedig egyáltalán nem cél, mert az önálló tanulás lehetőségének érdekében mindkét funkciót szeretném megtartani.
Ennek a feladatnak a megoldását két példa is segíti:
Nyilván ezekhez a példákhoz még hozzá kell tenni némi szellemi erőfeszítést, hogy kijöjjön belőle a kívánt feladat eredménye, de sajnos(?) a programozás ilyen játék: csak példákon keresztül nem lehet megtanulni programozni. Itt bizony gyakorolni, küzdeni, szenvedni kell a fejlődésért. Aki ezt nem vállalja, annak számára nem biztos, hogy szerethető tudomány lesz a programozás.
KLB
2021-02-28 21:20
/vizsgafeladatok/okj-mysql/rendszeruzemelteto-200526/
Kedves AngyalT!
Ez egy meglehetősen kegyetlen feladat.
A %_tojás_% kifejezés így valóban nem szerepel a név oszlopban, de nem is kell neki, hiszen a % és az _ jelek helyettesítő karakterek: A % azt jelzi, hogy valami még lehet a szöveg előtt, az _ pedig azt, hogy esetünkben 1 karakternek lennie is kell.
A probléma nem ezzel van, hanem az aposztróf fajtájával. Érdemes megfigyelni pl. az 1.1 feladatban szereplő aposztrófot: az nem olyan, mint ami itt, az 1.4-ben van. Ez itt ferde aposztróf, ami nem szövegkonstans megadására szolgál, hanem mező, vagy kifejezés nevének egyben tartására (arra az esetre, ha lenne benne szóköz). Márpedig a %_tojás_% nem mezőnév, és kifejezésként sem állja meg a helyét. Emiatt erre hibajelzést kapunk.
2021-01-27 08:24
/oldalterkep/
Kedves Bigsam!
Sajnos nincs a látókörömben gazdasági informatikus képzés, így ezek a vizsgafeladatok mostanában nem jutnak el hozzám. Attól tartok, ez ügyben nem tudok segíteni :(
2021-01-20 14:04
/vizsgafeladatok/irodaiinformatikus-office/200204/
Sajnos nem tudok ilyet lelőhelyet mondani, de azt gondolom, az ebben a feladatban szereplő kihívások nem annyira bonyolultak, hogy egy átlagosnál picit jobb word-excel tudással ne tudja valaki segíteni az elakadáson.
2020-12-07 21:07
/videotar/
Köszönöm, Reni.
Ennek örömére ki is egészítettem a listát egy nagyon jó filmmel: A számolás joga - mely nem csak történelmileg érdekes, hanem mai szemmel nézve is aktuális lehet.
2020-11-25 16:47
/vizsgafeladatok/
Üdv Gábor404,
igyekszem kb. december közepéig felrakni.
2020-10-18 18:53
/vizsgafeladatok/okj-mysql/szoftverfejleszto-181002/
Kedves Szilvia!
Igazából hogy melyik adatbáziskezelőt kell használni, jellemzően nem azon múlik meg, hogy mit kérnek, hanem hogy a vizsgaszervező intézmény mit biztosít. Ezt velük kell leboxolni.
Ugyanakkor az utóbbi vizsgák alkalmával leginkább SEMMILYET. Ha megnézi ugyanis a közelmúlt vizsgafeladatait, akkor az látszik, hogy az adatbázis-kezelést teszt jelleggel, papíron kitöltve kérik számon. Ez nem jelenti azt, hogy már mindig így lesz, de per pillanat ez a trend.
2020-10-12 17:17
/vizsgafeladatok/okj-programozas/szoftverfejleszto-telekocsi/
Kedves Szilvia!
Örülök, ha hasznát tudja venni a feladatoknak, és köszönöm a visszajelzést.
Mint a korábbi hozzászólásokban is tetten érhető, ehhez a feladathoz valóban olyan forrásfájlokat küldtek a vonatkozó vizsgára, melyből egy helyes program nem azokat az eredményeket produkálja, melyek a mintában szerepelnek - másként fogalmazva: a forrásfájlok nincsenek összhangban a mintabeli megoldással. Sajnos számolni kell vele, hogy ez a jelenség egy későbbi központi vizsgán is előfordulhat - ez ellen nem sokat tehetünk.
Ugyanakkor oldalunkon, itt az infojegyzet.hu-n továbbra sem szeretnénk, ha a megoldások is elérhetőek lennének, mert változatlanul úgy gondoljuk, hogy a saját tapasztalat - legyen az jó, vagy éppen frusztráló - sokkal inkább segíti a tanulást, a vizsgára készülést, mint kész kódok megtekintése.
Nyilván vannak olyan tudatos tanulók, akik a kész kódokat csak ellenőrzés céljából néznék meg, de sokan valószínűleg nem így cselekednének, hanem ránézve a kész kódra, esetleg megértve azt, kényelmesen ringatnák magukat a tudás illúziójában - egészen a vizsgáig :(
Fenti szemléletünk okán valójában mi sem tároljuk mások megoldásait, így konkrétan tehát nem is tudnék mutatni Önnek kész megoldást a feladathoz - hacsak nem írnék gyorsan egyet...
Köszönöm megértését.
2020-08-23 16:19
/vizsgafeladatok/
Szia Roby!
Bár az érettségin valóban van központi szoftverlista is, meg adott programnyelvek is - ezzel szemben az OKJ vizsgán ilyen nem létezik: minden ilyesmi a vizsgaszervező intézmény hatáskörébe tartozik.
2020-08-07 09:14
/webszerkesztes/html/motyoka/
Kedves Anikó!
Ennek a feladatnak nincs feltöltve megoldása.
Az infojegyzet.hu koncepciója az, hogy gyakorló feladatokat biztosítson a tanulni vágyók számára. Mivel ezek nem valamiféle matek-példák, ahol kérdés lehet, hogy sikerült-e kihozni a helyes végeredményt, hanem több módszerrel is elérhető a kívánt látvány, így nem is létezik egyetlen helyes megoldás.
Ennél a feladatnál is (mint minden más feladatnál) a tanulást maga a küzdés, a keresés, a kísérletezés jelenti. Nem érdemes ezt kispórolni.
Ettől függetlenül természetesen vannak irányadó mintapéldák az oldalon, ami felhasználható a megoldás során. Jelen feladat esetén például az alábbiak:
http://infojegyzet.hu/webszerkesztes/html/matraihaz/
http://infojegyzet.hu/webszerkesztes/html/tavak/
Jó munkát, sok új tapasztalatot kívánok :)
2020-06-15 15:17
/vizsgafeladatok/
12012-16 Webfejlesztés I. modul témaköre ún. írásbeli vizsga formájában is, és gyakorlati vizsga formájában is számonkérésre kerül. Az írásbeli központi, a gyakorlati feladatokat pedig az egyes intézmények hatásköre összeállítani. A fent található Webszerkesztési feladatok a korábbi központi írásbelik vizsgafeladatai.
2020-06-09 14:17
/vizsgafeladatok/
Szia Jani!
Határozottan nem: minden vizsgaidőpontra új feladatok készülnek.
2020-05-26 07:34
/vizsgafeladatok/
Kedves balatonboglári tanuló,
köszönöm a visszajelzést, és örülök, ha hasznosnak találta az itteni tartalmakat.
Sok sikert a mai vizsgához :)
2019-09-26 18:44
/vizsgafeladatok/okj-html/szoftverfejleszto-telekocsi/
Megnéztem: valóban jogosnak tűnik a felvetés. Viszont sajnos tényleg üres stílus-fájl tartozik a feladathoz - így érkezett a suliból, ahonnan küldték a vizsgafeladatot. Ha valakinek van kedve esetleg gyártani egy korrekt stílusfájlt, lecserélem rá a mostanit.
2019-07-31 13:04
/vizsgafeladatok/okj-programozas/rendszeruzemelteto-hianyzasok/
Ez valóban meggyőző: tényleg nincsenek összhangban a forrásfájl adatai, és a megoldásban közölt eredmények. Hogy hol keletkezett a hiba, azt nem tudom megmondani, de van. Ezek szerint kellő óvatossággal szükséges tekinteni a megoldás eredményeire! Eltérés esetén is jó lehet az elkészített programkód.
Ennek ellenőrzésére az az ötletem, hogy nyissuk meg a forrás .csv fájlt Excelben, és állítsuk elő ott (is) az eredményeket. Így kontrollálhatóvá válik a munkánk helyessége.
2019-07-31 06:12
/vizsgafeladatok/okj-programozas/rendszeruzemelteto-hianyzasok/
Kedves Bxr Bcaoo!
A feladathoz a vizsga alkalmával - tudomásom szerint - ez volt az eredeti forrásfájl. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a PDF állományban a feladat kitűzője nem a forrásfájlnak megfelelő eredményeket tett közé, bár nem szokott ilyen hiba előfordulni.
Ha megmondja, hogy konkrétan hányadik feladatnál tapasztalt eltérést, egyértelműbb választ tudok írni.
2019-05-10 20:11
/oldalterkep/
Kedves slakti!
A gyakorlati feladatokat minden esetben a képző intézmény állítja össze, vagyis azok nem központilag kiadottak. Ennek következtében igazából mondhatni :ahány ház, annyi szokás. De azért általában irányadó, hogy minden intézmény olyasmit próbál számon kérni, amit tanított. Éppen ezért azt gondolom, részletekért valóban mindenkinek a saját iskolájában, saját tanáraitól lehet érdemes érdeklődni.
2019-05-05 15:32
/vizsgafeladatok/okj-programozas/szoftverfejleszto-telekocsi/
Kedves András,
őszintén szólva bármi előfordulhat, de a kitűzött vizsgafeladatokat jellemzően elég sokan ellenőrzik: kicsi a valószínűsége, hogy hiba lenne a mintában.
Ha konkrétan megírja, melyik feladatra és milyen eltérésre gondol, úgy könnyebb egzaktul válaszolni a kérdésére ;)
2019-04-05 18:44
/vizsgafeladatok/okj-mysql/szoftverfejleszto-181002/
Kedves slakti!
Pontosan nem tudom, milyen hibaüzenetet ad Önnek a felület, így csak látatlanban tippelek: az az ötletem, ne importálással próbálja a phpMyAdminba bevinni a forrásfájlok tartalmát, hanem inkább vágólapon keresztül az SQL fül által adott szövegdobozba illessze be a források utasításait, és onnan futtassa őket.
A vizsgán valóban nem elvárás a forrásfájlok javítgatása, azoknak jónak kell lenniük.
2019-03-27 15:12
/vizsgafeladatok/
Tisztelt Nagy Zsolt,
az infojegyzet.hu/tamop/ oldal egy már meglehetősen régi, nem gondozott tartalom. De ettől függetlenül is: azokhoz a feladatokhoz már anno sem tartozott adatbázis. Valójában ott az volt a kihívás, hogy a táblaszerkezet ismeretében írjunk SQL lekérdezéseket a kérdésekhez. Tény: így érdemben kipróbálni nem lehet(ett) a megvalósításokat :(
Éppen ezért, ha szabad, gyakorlásképpen sokkal inkább javasolnám a
http://infojegyzet.hu/webszerkesztes/mysql/
oldal feladatait megtekinteni.
2019-03-24 13:40
/vizsgafeladatok/okj-programozas/szoftverfejleszto-minta/
Hello Vajk!
Valószíbnűleg nem vagy béna :) Sajnos az NSZFH, mint a feladat kiírója nem tett közzé forrásfájlt a feladathoz, ezért nincs az oldalon sem kint jelenleg. A probléma megoldását az jelentheti, ha valaki legyárt hozzá mások számára is használható forrásfájlokat, és eljuttatja hozzám. Ha érkezik ilyen, örömmel megosztom.
2019-02-02 22:06
/erettsegi/kozismereti-informatika/
Kedves Ádám,
oldalunk ezen részének célkitűzése az érettségi vizsgafeladatok jellegének bemutatása, illetve a gyakorlás lehetőségének biztosítása. Elsősorban ezért nem szeretnénk megoldásokat mellékelni a feladatokhoz.
2019-01-24 13:55
/vizsgafeladatok/
Tisztelt Kiss Zoltán!
Sajnos az NSZFH, mint a feladat kiírója nem tett közzé forrásfájlt a feladathoz, ezért nincs az oldalon sem kint jelenleg. A probléma megoldását az jelentheti, ha valaki legyárt hozzá mások számára is használható forrásfájlokat, és eljuttatja hozzám. Ha érkezik ilyen, örömmel megosztom.
2019-01-12 16:18
/vizsgafeladatok/
Kedves Egy tanuló,
a vizsgafeladatok megoldásai valóban nincsenek fenn az oldalon. Ennek fő oka, hogy oldalunk célkitűzése a vizsgafeladatok jellegének bemutatása, illetve a gyakorlás lehetőségének biztosítása.
2018-11-19 13:44
/webszerkesztes/javascript/faktorialis/
Kedves Balázs,
Kedves Áron,
e feladat a A 2 hatványai című feladat mintájára oldható meg, aminek a megoldása elérhető az oldalon.
Ha minden feladatnak fent lenne a megoldása is, akkor mi lenne a gyakorló feladat? :)
2018-11-15 19:03
/vizsgafeladatok/
Kedves Katalin,
köszönöm a felajánlásodat, és hogy el is küldted a feladatokat, illetve a kapcsolódó forrásfájlokat. Mostantól ez is egy újabb gyakorlási/gyakoroltatási lehetőség mindannyiunk számára.
Köszönöm még egyszer :)
2018-11-13 09:31
/vizsgafeladatok/
Kedves bminfotanar!
Köszönöm a visszajelzést.
A hálózatokhoz kapcsolódó tárgyak kevéssé esnek ugyan az infojegyzet.hu oldal jelenlegi profiljába - de ez igazából kizárólag kapacitás kérdése. Nem merem ígérni egyhamar, de azért észben tartom a dolgot...
2018-03-16 14:40
/webszerkesztes/javascript/fold/
A föld képe egy animált gif: nem program forgatja, hanem ilyen a kép. Ebből adódóan persze a sebességét sem a javascript program határozza meg.
2017-11-29 14:47
/webszerkesztes/mysql/orszagok/
Kedves Monique,
ez az oldal alapvetően az önálló tanuláshoz kíván segítséget nyújtani - ám az üzemeltetők részéről nem vállalható terhet jelentene a távoktatás jellegű konzultáció biztosítása.
Kérdezni természetesen lehet, de ha e fórumon konkrét lekérdezést találna egy-egy kérdés megválaszolására, akkor az elvenné a lehetőséget mások önálló tanulásától.
Ennek ellenére a megoldások végeredményét, mint megjelenő adatokat már most is több helyen megtalálja a kérdések mellett található M betűre kattintva. Ezen M betűk számát igény szerint folyamatosan bővítjük.