Milyen idő lesz holnap? És holnapután?
Eszköztár
382 Kezdőlap - OKJ - Moduláris vizsgarendszer
ujdomainek.hu

OKJ

Moduláris vizsgarendszer

2006 - 2013

OKJ - Moduláris vizsgarendszer

Az OKJ kezdeti időszakát bő tíz év elteltével váltotta a moduláris vizsgarendszer.

Az újonnan bevezetett moduláris képzés keretében az egyes szakmákat modulokra bontották, majd az így kapott modulokból építették fel a különböző szakmai képzések tartalmát. Ekképpen a hasonló szakmák alapozó moduljai minden ilyen szakmai képzésben helyet kaptak, ám a speciális, kifejezetten szakmaspecifikus modulok már csak tényleg a vonatkozó szakmához tartozó képzésben szerepeltek. Egy-egy szakma jellemzően 4-8 modulból épült össze. A képzések tartalmát az úgynevezett Központi programok (KP) szabályozták. A moduláris képzéshez moduláris vizsgáztatás is tartozott: a vizsgázóknak a képzés során (leginkább annak végén) minden egyes modulból vizsgát kellett tenniük. Ám egy-egy modul akár több vizsgatípust is tartal­mazhatott, hiszen elvben minden modulvizsga írásbeli, interaktív, gyakorlati és szóbeli részből épülhetett fel. Ennek következtében egy-egy szakmai vizsga során könnyen "összejöhetett" a vizsgázók számára 8-12 különböző teljesítendő kihívás is.

Sajátossága volt a rendszernek, hogy a teljes vizsga arányában súlyozva voltak az egyes modulok, és a modulokon belül további súlyarányok voltak hozzárendelve a különböző vizsgarészekhez is. Ezek az alkalmazandó arányok a szakmára vonatkozó Szakmai és vizsgakövetelményekből (SzVK) volt kiolvasható. Egy-egy központilag szabályozott szakmai és vizsgakövetelmény azonban igazából nem csupán egy adott típusú képzésről szólt, hanem magába foglalta az adott szakma minden rész-szakképesítését, és elágazását. Mindezek okán igazi kihívást jelentett kisilabizálni egy adott szakmai vizsga értékelésének érdemi mutatószámait.

Informatikai képzések

Ebben az időszakban mind iskolarendszerben, mind pedig a felnőttképzés kereteiben a legnépszerűbb informatikai képzések például az alábbiak voltak:

Mik ezek a számok a képzések elnevezése mögött?

A különböző képzéseket azonosító hosszú számok mindegyik csoportjának megvolt a pontos jelentése, mint pl. képzés szintje, tanulmányi terület, alapképzés, részszakképesítés, elágazás, ráépülés... stb. Egy-egy adott képzés azonosítójának magyarázata - ha úgy tetszik, visszafejtése - a vonatkozó 1/2006. (II. 17.) OM rendelet 1. számú mellékletéből lehetséges. Áttekintésképpen az e melléklet összefoglalásaként készült Excel táblázat is támpontul szolgálhat.
Mivel a felsorolt képzések mindegyike úgynevezett elágazásként szerepelt az OKJ akkori rendszerében, nem ilyen néven kellett őket keresni a központi programok, vagy épp a vizsgakövetelmények között, hanem a hozzájuk tartozó (ha úgy tetszik: föléjük rendelt összefoglaló) szakma megnevezése szerint. Ez a struktúra pedig a következőképpen nézett ki az említett képzések esetén: ahol a felsorolásban a szürke színű sorok az egyes szakmák további - általunk most nem tárgyalt - elágazásait jelölik.

Tehát ha kíváncsiak vagyunk valamely képzés központi programjára, vagy szakmai és vizsgakövetelményeire, akkor valójában a hozzá tartozó szakma megfelelő dokumentumából kell kikeresni a kérdéses elágazásra vonatkozó tartalmi részeket.
Szakma Központi program Szakmai és vizsgakövetelmény
Informatikus [PDF] [PDF]
Informatikai rendszergazda [PDF] [PDF]
Multimédia-alkalmazás fejlesztő nem elérhető [PDF]
A különböző képzések által tartalmazott modulok vizsgáinak típusát, időkeretét, illetve a teljes vizsgán belüli súlyát a Szakmai és vizsgakövetelmények "V. Vizsgáztatási követelmények" című pontjából volt lehetőség kibogozni, melyekről ki-ki a maga módján elkészíthette a saját összefoglaló táblázatát bármely képzéshez kapcsolódóan. Ezen táblázatok lehetséges változatai az alábbi linkeken érhetőek el. A táblázatok további linkek formájában elérhetővé teszik az egyes vizsgarészekhez tartozó központi feladatokat, mintapéldákat, vagy éppen az anno kiadott szóbeli tételeket is.
Az egyes képzések vizsgarészeinek elemei, és mintafeladatai tehát: Továbbra is e négy képzésre fókuszálva, fentiekből akár mi magunk is összeállíthatjuk azok úgynevezett modultérképét, melyből könnyebben átláthatóvá válik, hogy az egyes képzések elsajátítása ténylegesen mely modulokon keresztül volt lehetséges, illetve - megfordítva a dolgot - az egyes modulok mely képzésekben jelentek meg. A különböző modulokat négyjegyű számok azonosították. A vizsgált képzések modultérképe tehát az alábbiak szerint alakult:
Képzések Szakmai modulok
1142 1143 1144 1153 1155 1158 1163 1167 1168
Gazdasági informatikus
Informatikai hálózattelepítő
és -üzemeltető
Multimédiafejlesztő
Webmester

Ezek is érdekesek lehetnek:

előző oldal random oldal következő oldal


2026-09-14 14:01:04 Admin Köszönöm, ha Ön lesz az első, aki megírja ide véleményét, észrevételét, kérdését ezzel a lappal kapcsolatban.




Új hozzászólás:
E-mail cím:


Erre a címre küldjük ki a hozzászólás jóvá- hagyásához szükséges linket. Az e-mail címet sehol nem tesszük közzé.

Név:


Ez a név fog megjelenni az Ön hozzászólásai mellett.

Mennyi tizenkettő + három?
Számjegyekkel írja be!



Ez a robotok beírása elleni védelem miatt szükséges ellenőrzés.


© infojegyzet.hu, 2026. március