Eszköztár
5 Kezdőlap - Motiváció
ujdomainek.hu

Motiváció

a munkához, a sikerhez

Jegyzet

Motiváció nélkül nem lehet tanulni, dolgozni, alkotni, teremteni. A motiváció - jó esetben - nem a külső kényszert jelenti, hanem a belső késztetést. Ennek a belső motivációnak, ha úgy tetszik, hangulatnak, állapotnak a megteremtéséért viszont mi magunk tehetjük a legtöbbet.

Azt szokták mondani, ha valaki megtanul kerékpározni, úszni, vagy éppen csókolózni, azt többé nem lehet elfelejteni. Sajnos a motiváció nem ilyen. A motiváltság inkább hasonlít az edzettséghez. Ha az ember folyamatosan edz, akkor annak meglesz az eredménye. Ha pedig nem, akkor annak is. A motiváció pont ilyen: folyamatosan dolgozni kell azért, hogy motivált állapotban maradhassunk. Ehhez számtalan gyakorlat, ötlet, lehetőség létezik ma már idézetek, könyvek, rövidke videók, teljes filmek, és leginkább példaértékű életek formájában. Hogy mennyit tudunk ezekből meríteni, kizárólag azon múlik, mennyi időt szánunk a dologra a mindennapjainkból. Azonban tény:
a belső motiváltságunk megteremtésére szánt idő bőségesen megtérül annak következményeinek eredményeként.
A meglévő sok lehetőségből kíván párat felvillantani az alábbi néhány pont.

1. Motiváló gondolatok

Néha annyi is elég, hogy egy-egy ütősebb gondolatból, idézetből fel tudjuk turbózni magunkat, a lendületünket, az önbecsülésünket. Az itt található, és szabadon letölthető PDF dokumentum épp erre kínál 100 lehetőséget.
Aki normális, az unalmas.
A további 99 gondolatért nyissa meg a PDF dokumentumot!

2. Motivációs olvasmányok

E gondolatgyűjtemény, illetve a benne szereplőkhöz hasonló idézetek forrását leggyakrabban a motivációs könyvek jelentik, melyek terjedelmük okán kibővítik, fokozzák, összefüggőbb impulzusokkal segítik a tanulás, az önfejlesztés lehetőségét. Efféle olvasmányokból ma már bőséggel lehet válogatni a könyves­boltokban - és érdemes is, mert mint fentebb említettük, ilyesmit olvasni a mentális állapotunk folyamatos edzését, karbantartását jelenti. Mivel mindannyiunkat nap mint nap érnek különféle negatív energiák negatív emberektől, szükségszerű ezek ellen a káros, romboló hatások ellen dolgozni.
Itt érdemes megemlíteni még az Édesvíz, és a MotiBooks könyvkiadókat is, melyeknek fő profilja kifejezetten a motiváció, az önfejlesztés, ill. a testi és lelki egészség témaköre. Tekintsünk egy-egy példát mindkettőtől az utóbbi hónapok kínálatából:
Regine Galanti
ÉLET STRESSZ NÉLKÜL
TINÉDZSEREKNEK
Édesvíz, 2020
Buda - Daubner - Gánti - Szabó
TALÁLKOZÁS ÖNMAGADDAL
MotiBooks, 2020
Beleolvasok
És ha valaki nem szeret olvasni?

Ezt sajnos gyakran hallani - pedig nem is biztos, hogy igaz.
Az iskolai tanulmányaink során jó pár kötelező olvasmányt el kell olvasnunk. Ezeknek gyakorlatilag mindegyike, de jobb esetben is „csak” döntő többsége klasszikus szépirodalmi mű. Olyan művek, amiknek a nyelvezete, története, időbelisége mind-mind roppant távol állnak a kötelezően olvasók világától. Ennek okán az iskola sokszor nem megszeretteti az olvasást, hanem éppen ellenkezőleg hat. Ráadásul elfed két nagyon fontos igazságot:

1. igazság:

könyv ≠ szépirodalom

2. igazság:

könyv ≠ regény, novella, eposz, dráma
A magyar nyelv és irodalom tantárgy egész egyszerűen nem ad a kezünkbe személyiségfejlesztő könyveket. Amit viszont a kezünkbe ad, azt nem szeretjük olvasni. De ez nem jelenti azt, hogy olvasni nem szeretünk! Hiszen ezt az oldalt is éppen olvassa Ön.

3. Szabó Péter

Szabó Péter Szabó Péter az egyik legismertebb amerikai típusú hazai motivációs előadó. A műfajt, és az ebben tevékenykedőket bőven lehet bírálni-kritizálni (nem is fukarkodnak ezzel a kritikusok) - mindez azonban semmit nem von le annak értékéből, hogy az ilyen előadások sok embernek segítenek könnyebbé tenni a nehéz időszakokon való túljutást, és boldogabb, jobb, sikeresebb életet kialakítani saját maguk számára. Ha nem így volna, aligha tudhatna maga mögött százezres nagyságú követőtábort az előadó instagram oldala, vagy youtube csatornája, mely utóbbi több száz rövidebb-hosszabb videót kínál érdeklődésünk és rászánható szabadidőnk szerint gondolkodásmódunk fejlesztésére.

4. Kocsis Gábor

Kocsis Gábor Akiknek esetleg sok a motivációs előadók impulzivitása és intenzitása, azok számára ajánlható a jóval visszafogottabb tempójú, de tartalmában legalább annyira hasznos, az elmélyültebb gondolkodásnak teret engedő, ám esetenként szintén gyomorba vágóan kemény hasznaldfel.hu, mely weboldal Kocsis Gábor coach, harcművész mester, űrkutató mérnök, stroke túlélő saját tapasztalatain alapuló blogja - több, mint 1500 írással, és közel 200ezer követővel a facebook oldalán.

Néhány cím az oldalról: Tehát ki az a Kocsis Gábor? Megtudható a vele készült félórás interjúból. Motiváló.

5. Mini történetek és tanmesék

A folytatásban álljon itt négy történet, melyek mindegyike - különböző hangulati színezettel - arról szól, hogy mennyire változatos módon is lehet szemlélni ugyanazt a jelenséget, ugyanazt az eseménysort. Mi közük ezeknek a motivációhoz és a gondolkodásmódhoz? Azt bizonyítják, hogy valóban csak rajtunk múlik, miként tekintünk és miként reagálunk a velünk megtörténő élethelyzetekre.
1 2 3 4

A kutya és a leopárd

A kutya eltéved a szafarin. Bóklászik, nem találja a gazdáját. Egyszer csak látja, hogy közeledik felé egy leopárd. A kutya parázik ezerrel, hogy most tuti felfalja őt a leopárd, mikor meglát maga mellett egy rakás csontot. Elkezdi az egyiket rágcsálni, közben titkon figyeli a leopárdot és mikor az már közel van, jó hangosan megszólal:

- De finom volt ez a leopárd, szívesen megennék még egyet, ha lenne még!

A leopárd egyből beparázik, ijedtében felmászik a legközelebbi fára. Leül a majom mellé, aki végignézte az egész szitut. Gondolja magában a majom, hogy most bevágódik a leopárdnál és elmeséli, hogy mekkorát linkelt a kutya.

- Na OK - mondja a leopárd - gyere elkapjuk ezt a szemét dögöt.

Lemásznak a fáról, a majom felül a leopárd hátára, elindulnak a kutya felé, aki ezt észreveszi és irgalmatlanul elkezd agytornázni, hogy mit tegyen. Szeme sarkából észreveszi, hogy már jó közel van a leopárd a majommal a hátán, ekkor megint elkiáltja magát:

- Azt a k*rva majmot már vagy fél órája elküldtem leopárdért, igazán jöhetne már!

A paraszt szamara

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni - nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.

A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált.

Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg. Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

A tücsök és a hangya igaz története

Emlékszel a tücsök és a hangya meséjére?

La Fontaine meséjében a hangya egész nyáron gyűjtöget, a tücsök pedig csak hegedül, ezért télire a hangyának sok élelme marad, a tücsök viszont éhezik. Amikor télen a tücsök elmegy kérni a hangyától, a hangya elhajtja őt, mondván, ha ő is gyűjtögetett volna nyáron, most nem éhezne.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy a tücsöknek is gyűjtögetnie kellett volna? Egy frászt!

A tanulság az, hogy ha a tücsök élelmet kért volna cserébe a hegedülésért - azért, ami nyáron mindenkinek tetszett -, akkor most jobban élne, mint a szorgos hangya.

Tanuld meg menedzselni magad úgy, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz!

Milyen gazdagok is lehetnénk

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol három napot és három éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, fiam, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt, apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm, apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

6. Apró szokások

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy komoly eredményekhez komoly lehetőségre, egy nagy dobásra, valami különleges élethelyzetre van szükség. Pedig ez többnyire nincs így. Az apró szokások sokkal többet nyomnak a latba. Vajon milyen eredménnyel jár valamiben 1%-kal fejlődni minden nap egy évben? És vajon mi a következménye annak, ha csak 1%-kal teszünk ma kevesebbet, mint tegnap? Megmondják a számok:

1,01365  = 37,7834

0,99365  =   0,0255

E szerint a logika szerint csupán az a lényeg, hogy alakítsunk ki olyan szokásokat, amelyekkel minden nap hozzátehetünk valami pozitívat az életünkhöz. Ez a valami szólhat
  • az egészségünkről,
  • a fittségünkről,
  • a kapcsolatépítésről,
  • a jövőre vonatkozó terveink egy apró részének megvalósításáról,
  • vagy éppen egy jócselekedetről.
A lényeg, hogy MINDEN NAP! És hogy mindez tényleg megvalósuljon, és saját magunk számára is ellenőrizhető legyen, esténként érdemes az aznapi pozitív tettünket felírni valahova: egy füzetbe, telefonba, vagy egy fájlba - teljesen mindegy.

Az ilyen nagyon pici, atomi szokások kialakításáról, és azok óriási erejéről szól ez a könyv:

James Clear
ATOMI SZOKÁSOK
MotiBooks, 2020
Beleolvasok

7. Egy video

Végül tekintsünk meg egy videót - különösebb komment nélkül.
A hangot azonban érdemes bekapcsolni hozzá...



előző oldal random oldal következő oldal


2024-04-20 03:54:59 Admin Köszönöm, ha Ön lesz az első, aki megírja ide véleményét, észrevételét, kérdését ezzel a lappal kapcsolatban.




Új hozzászólás:
E-mail cím:


Erre a címre küldjük ki a hozzászólás jóvá- hagyásához szükséges linket. Az e-mail címet sehol nem tesszük közzé.

Név:


Ez a név fog megjelenni az Ön hozzászólásai mellett.

Mennyi tizenhat + hét?
Számjegyekkel írja be!



Ez a robotok beírása elleni védelem miatt szükséges ellenőrzés.


© infojegyzet.hu, 2021. január